Tavaszi elemzés 1.
2015. április 28. írta: UZoltan

Tavaszi elemzés 1.

A múlt évben éppen nem érte el a 100.000-es határt az import forgalomba helyezett autók darabszáma, de az idei évben – ha a tendenciák nem változnak – akkor elérjük, meghaladjuk a fenti számot. 2015 első negyedéves adatai szerint, összehasonlítva 2014 első negyedévével, 26% -os növekedést láthatunk, tehát a használt autók importja töretlenül folytatódik.

 Ha megnézzük, hogy a márkák milyen mértékben veszik ki részüket a növekedésből, akkor semmi különöset nem láthatunk, hiszen VW (Passat,Golf), a Ford (Focus, Mondeo) mindig is a lista elején képviseltette magát a Top20 legnépszerűbb importautó listáján. Első ránézésre csak a tavaly igen népszerű BMW-nél fedezhetjük fel, hogy elmarad a VW adatától, ugyanakkor elmarad az import Mazdáktól is! Sőt, a Toyota illetve a Peugeot a BMW fölé tudott nőni darabszám növekedésben!

stat2_1.JPG

 A tavalyi évben a BMW és a VW volt a hazai használtautó- vásárlók és így a kereskedők favoritja és a növekedés idén is megvan, bár ez közel sem olyan dinamikus, mint tavaly. Tehát darabszám tekintetében minden márka tudott növekedni, ugyanakkor a tavalyi vezető márkák lendületet vesztettek. Nézzük meg közelebbről, hogy miként mutatkozik ez meg részesedés tekintetében, összehasonlítva 2014 első negyedévében tapasztaltakkal. stat3.JPG

 Azt látjuk, hogy a növekvő darabszám ellenére a VW, BMW a legnagyobb „vesztesek”, tehát hiába nőtt a darabszám, a részesedésük csökkent az első negyedéves import mennyiséget vizsgálva.Ugyanakkor egy másik tendencia is kirajzolódik: egyre népszerűbbek a japán márkák. Ez a Mazda esetében a legszembetűnőbb: a legnagyobb növekedést könyvelhette el, így a piaci részesedés változása itt a legnagyobb! A 2014-es első negyedéves 699 db-os szintről (3,37% részesedés) 1198 db-ra ugrott 2015 első negyedévében, ez 4,59%-os részesedést jelent. Tulajdonképpen az erőteljes növekedés megfigyelhető volt 2013/14 első negyedéves összehasonlításában (365 db vs. 699 db) és ez a tendencia csak tovább erősödött idén.Feltételezem, hogy ez a jelenlegi újautó modellpalettának köszönhető, amely sok vásárló pénztárcájának drága, viszont figyelmet kap a márka és használtan is népszerűvé teszi az autót, így igen kedvelt a 3-as és 6-os sorozat is a használtautó piacon.
A Toyota, Honda importnövekedése is figyelemre méltó, tőlük némileg marad el a Mitsubishi.Európai márkák közül az Opel tudott jelentős növekedést felmutatni, akárcsak a Peugeot. Említést érdemel a Mercedes, amelyet nem érintett az Audi, BMW visszaesése, részesedésben is nőni tudott.
A koreai márkák darabszáma, részesedése is nőtt, de itt csekély számokról beszélhetünk.

TOYOTA

A Toyota esetében nem meglepő az egyre növekvő import. A hibrid egyre népszerűbb, használtan már megfizethetőbb a magyar vásárlóknak és hibridből a Toyota kínálja a legfejlettebb megoldást. A Prius továbbra is népszerű, ugyanakkor a márka remek kisautója, a Yaris könyvelhette el a legnagyobb növekedést. Ez a kisautó problémamentesnek ígérkezik mind az importáló kereskedőnek, mind a vevőnek, ugyanakkor ártartománya illeszkedik a piachoz.
2014 első negyedévében 653 Toyota érkezett, ez 2015 első negyedévében már 1018 autót jelent, ami 56%-os növekedés. A tavalyi Toyota import 3268 db volt, így idén várhatóan ez a mutató eléri, meghaladhatja az évi 4.000 darabot, amely 23% növekedést fog jelenti és bizony szinte darabra ugyanannyi lesz mint az értékesített új autók darabszáma!
Az Avensis 2014-es első negyedéves eredménye 113 db, míg a 2015-ös 182 db, ez 61%-os növekedés, a Prius 2014-es adata 90, míg a 2015-ös 134 db(+49%), ugyanakkor a Yaris 92 db-os 2014es adata 155-re változott 2015 első negyedévében, ez 68%-os növekedést jelent! stat4.JPG stat5.JPG

Avensisből a 2002-2007 évjáratból érkezik a legtöbb import illetve ezekből található a legtöbb a használtautó.hu portálon, különösen a 2005-ös évjáratból, ahol a hirdetett+import autók száma 68 db, ez a legmagasabb az adott típuson belül.

stat6.JPG stat7.JPG

Prius esetében a 2010-es volt a legnépszerűbb import modellév 2015 első negyedévében. A piacon a 2008-as modellévből található jelenleg a legtöbb, 23 db, ugyanakkor megfigyelhető a kereslet és ezáltal a növekvő import a fiatalabb autók tekintetében.Ha a piacon talált és import autók számát összeadjuk, a 2010-es modellév hozza itt is a legnagyobb számot. Mit jelent ez a kereskedők részére?
Azt, hogy ebből a modellévből származó autókból számíthat a legnagyobb konkurenciára a piacon.
Tehát érvényes ez az elsőként említett Avensisre és persze minden más márka esetében is. Ha pl. az adott márka/típusból a 2005-ös modellévű autókból található a legtöbb a hahun és legnagyobb a behozott darabszám is, akkor beszámítás, vétel esetén ennek az információnak az ismeretében kell megállapítani a felvásárlási árat. Ha nem így teszünk és ezen adatok figyelembevétele nélkül hozunk döntést, úgy a várt hasznon elmarad, sőt, könnyen lehet, hogy hónapokig fog állni az autó a telephelyünkön.

stat8.JPG

Yarisnál az import hajtóereje az idősebb, 1999-2004-es autók. Ezek olyan ártartományba esnek, amely fiataloknak, szűkebb pénztárcájú családoknak is megfizethető (500-1M ft), a formája manapság is teljesen elfogadható, ugyanakkor megbízható kisautót remélhet a vevő a pénzéért.Milyen ajánlásokat fogalmazhatunk meg a fenti adatok ismeretében?
Egyrészt - amint említettük – adatok figyelembevételével hozzunk döntést a beszámításokról. Ha a piacról nincsenek információink, adataink, akkor vonzó beszámításból keserű pirula válhat, pedig első ránézésre azt hisszük, úgy érezzük, hogy jó beszámítást csináltunk.
A szervizek pedig számíthatnak arra, hogy a legnépszerűbb évjáratok fognak megjelenni náluk, sőt akár különféle akciókat is hirdethetnek ezen autókra.

Az importőrőknek a kihívást az jelenti, hogy a növekvő ismeretlen előéletű autó befolyásolja a márka reputációját, a kialakuló árakat, a piacot torzíthatja, veszélyezteti a flottaautók újraértékesítését. Ez a maradványértékekre is hatással van, nem hiába a Weltauto volt az, amely múlt év decemberében sürgette a NAV vizsgálatot egyes beáramló használtautók „áfakezelésének” tekintetében és jelenleg ugyancsak a Weltauto folytat erőteljes kampányt annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a minőségi, igazolt eredetű használt autók előnyeire a vásárlók számára.
Ahogy a Weltauto is felismerte és érdeke is; az importőrőknek nagyobb hangsúlyt kell helyezniük arra, hogy kommunikálják és cselekedjék: kereskedéseikben ellenőrzött eredetű, igazolt hátterű használtautókat találhat a vásárló, akár komplett autóéletút(car history) dokumentummal, garanciával, így ezáltal nemcsak a márkájukat védik, de segít a kereskedőiknek a magasabb áraik érvényesítésében, a profitábilisabb működésben. Természetesen a VW esetében a Weltauto és a kapcsolódó szolgáltatások, a marketing, kommunikáció, PR olyan eszközök, amelyek segítik, hogy a flottából visszatérő autók ne álljanak hónapokig a telephelyen, hanem a vevők a bizonytalan eredetű import helyett a VW/Skoda/Seat ex-flotaautóit válasszák. Eszközök, amelyek a támogatják a márka maradványértékét, amely az újabb értékesítést segítik.

 (Adatok:Datahouse)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hasznaltauto-menedzsment.blog.hu/api/trackback/id/tr857404944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása